Velünk az élen maradhat!
főoldal

Panaszkezelés szabályzat 2

A panasz elutasítása esetén 

a fogyasztónak nem minősülő ügyfelet tájékoztatjuk, hogy panaszával jogorvoslatért a polgári perrendtartás szabályai szerint bírósághoz fordulhat, míg

 

a fogyasztót arról, hogy Társaságunk szerint a panasz és a panaszkezelés

  •  a szerződéses jogviszony létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével kapcsolatos jogvita rendezésére, vagy

  •  Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény fogyasztóvédelmi rendelkezéseinek megsértésére irányult.

     

    Az elutasításban tájékoztatjuk a fogyasztót, hogy az elutasítás ellen, amennyiben nem fogadja el az indokolást, jogorvoslatért fordulhat

     

  • a jogvita rendezésére irányuló eljárás esetében a Pénzügyi Békéltető Testülethez, vagy a polgári perrendtartás szabályai szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz, míg

 

  • a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése miatt indult eljárásban a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához.

 

Társaságunk az elutasító döntésben is köteles megjelölni a jogorvoslati fórumok alábbi adatait:

 

Pénzügyi Békéltető Testület

Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.

Levélcím: H-1525 Budapest BKKP Pf.: 172.

Telefon: +361-489-9700

E-mail: pbt@mnb.hu; pbttitkarsag@mnb.hu;

Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt

 

Letölthető nyomtatványok:

fogyasztóvédelmi központ: https://www.mnb.hu/felugyelet/bejelentesek

PBT: https://www.mnb.hu/bekeltetes

Általános fogyasztói kérelem: https://www.mnb.hu/letoltes/150-fogyasztoi-kerelem-2.pdf

 

 

 

Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ

Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.

Levélcím: 1534 Budapest BKKP Pf.: 777

Telefon: 06 40 203776

E-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu        

 

Társaságunk az elutasításban, a jogorvoslati eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljára rendszeresített formanyomtatványok elektronikus és ügyfélszolgálati elérhetőségének megadásán túl, tájékoztatja a panaszost, hogy a fogyasztó kérheti ezen formanyomtatványok Társaságunk általi költségmentes megküldését is, a fogyasztói igény előterjesztésére szolgáló elérhetőségi adatait is tartalmazó tájékoztatásban.  

 



Társaságunk eljárási hibája esetén követendő eljárás

 

A fogyasztó fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet a Magyar Nemzeti Banknál, amennyiben

  • a Társaságunk nem adott 30 napon belül választ a panaszára,

  • a panasz kivizsgálása nem jogszabályszerűen történt, így különösen, ha Társaságunk az eljárás során megtévesztette a fogyasztót,

  • a panaszra adott válaszból jogszabálysértés gyanúja merült fel, valamint

  • a jogsértés bekövetkezése óta nem telt el három év.

    A fogyasztó kérelmének tartalmaznia kell az előterjesztő nevét, lakcímét, aláírását, valamint szükséges, az állításait alátámasztó dokumentumok (beleértve a benyújtott panaszt) csatolása is.

     

    Társaságunk az írásbeli panaszt és arra adott válaszlevelet 3 évig őrzi meg.

     

    A Sigma Követeléskezelő Zrt. panaszfelelőst jelöl ki, akinek a feladata a panaszkezelési eljárás lefolytatásának biztosítása.

     

    Kijelölve:

    Surányiné dr. Szabó Judit

    Elérhetőségek: 200-7227/115 m.

    j.suranyi@sigma.hu

     

     

    Letölthető fogyasztói panaszbejelentő nyomtatvány

     

     

    Hatályos:        2013. május 1-től aktuális változásokkal

     

     

     

     

    dr. Pongrác László sk.

       vezérigazgató